Digitális átalakulás

Digitális átalakulás

Szakmák Jövője sorozat 2. rész - Talmácsi Péter

A nyelvekről

2021. április 08. - Pedro78

img_8725.JPG

Akkor tudunk korszerű és hatékony szoftvereket tervezni és fejleszteni, ha folyamatosan digitális előnyben vagyunk.

Így született szakmai vezetőnk, Pedro oktató csatornája is.

Büszkén mutatjuk be "A SZAKMÁK JÖVŐJE" című sorozat következő részét, amiben Talmácsi Péterrel a nyelvtanulás jövőjéről beszélgetünk.

A beszélgetésből kiderült, hogy még nagyon sokat kell a mesterséges intelligenciának tanulnia, a szoftverfejlesztésnek, fejlődnie, mert az emberi tényezők ebben a szakmában nagyon fontosak. Még.

A teljes interjút itt találjátok.

A beszélgetésből egy rövid kivonatot is készítettünk Nektek, 

Köszönjük, hogy itt vagytok velünk,

Merksz Annamária - Angie

PR manager

AmTech Rendszerház

 

 

 

Van jövője a nyelvtanulásnak, kell az még nekünk vajon?

 

Következő 5 évben, ami nincsen túlzottan messze, mi az amit változhat a nyelvtanulással kapcsolatban?

Kérdem ezt úgy, hogy én is egyébként applikáción keresztül vagy TikTokon fejlesztem az angol tudásomat.

 

Nyilván a digitális eszközök folyamatosan otthon a kezükben vannak és ha valamit nem tudunk megnézzük a neten, de az hogy emberi tanár nélküli oktatás legyen, az szerintem az elkövetkezendő öt évben még nem fog bekövetkezni. Szükségünk van az emberi kapcsolatra, magára az érzelmi részre.

Az odafigyelésre, akár az empátiára gondolok, amit még azért a gépek nem feltétlenül tudnak megadni.

 

Pedro: pillanatra közbe szólok, hogy a mesterséges intelligencia igazából sokat kérdezik, hogy mi is az? Mindössze annyi, hogy egy szoftver próbál utánozni minket embereket. Az utánzás mértékétől függ, hogy mennyire fejlett.

 

Érzelmek utánozása. Ezt én még nagyon a jövő zenéjének látom. Én bízom a szakmám jövőjében.

 

Lelkileg felhozni arra a szintre a tanulót, hogy befogadó képes legyen egy anyagra. Véleményem szerint ezt a gép még nem végezné el hatékonyan.

 

Pedro: nagyon érdekes amit mondasz. Van egy oldal, ahol meg lehet nézni, hogy a „robotok elveszik-e a munkánkat”. Itt meg lehet nézni, hogy a megadott szakma milyen eséllyel fog robot által helyettesíthetővé válni a közeli jövőben. Itt a tanári szakmára 14%-ot ad ki, akkor amit mondtál ez lehet rá a magyarázat.

itt: https://willrobotstakemyjob.com/

 

Fejlődik a technika, te erre azt mondod, hogy szívesen öleled ezt és használjuk arra, amire való.

De gyökeres változásra még ezen a téren nem számítanál?

 

Hatékony tud lenni az online óra, de én várom, hogy megint lehessen menni és a krétával a táblára írni…

 

Köszönjük a beszélgetést.

Teljes beszélgetés itt található: Szakmák Jövője - Nyelvtanulás

Folytatjuk a szakmák jövője sorozatot.

 

Első részt Nánási Pál fotóművésszel itt tudjátok megnézni:

Nánási Pál - Szakmák Jövője 1.

 

Iratkozzatok fel csatornánkra. Kérdezzetek, javasoljatok, miről hallanátok szívesen.

Ha valaki jobban szereti a rövid híreket, videós érdekességeket a TikTok-on is megtaláltok:

digital_pedro néven.

 

Szekrényi Péter – Pedro az Amtech Rendszerház szakmai vezetője, a Digitális Transzformáció kutatója. Célom, hogy megmutassam Neked a jövőt, mert ha megismered, akkor nem ijesztő lesz, hanem egy lehetőségekkel teli csodálatos világ. Profitálj Te is a jövőből! Szerinted mi a Te szakmád jövője?

Ha szeretnéd, hogy a Te szakmádat is megvizsgáljuk, kérlek írj rám!

Szakmák Jövője sorozat 1. rész - Nánási Pál fotóművésszel

nanasipal.jpg

De miért foglalkozunk a szakmák jövőjével, mint szoftverfejlesztő cég?

Akkor tudunk korszerű és hatékony szoftvereket tervezni és fejleszteni, ha folyamatosan digitális előnyben vagyunk.

Így született szakmai vezetőnk, Pedro oktató csatornája is.

Büszkén mutatjuk be "A SZAKMÁK JÖVŐJE" című sorozat első részét, amiben Nánási Pál fotóművész a partner.

Szakmák Jövője 1.

 

A szakmák jövője beszélgetés kivonatát itt olvashatod:

 

Nánási Pál fotóművésszel beszélgetett Pedro a Digitális Transzformáció Hírnöke.

A Szakmák jövője című sorozat első részeként létrejött jó hangulatú találkozón sok izgalmas téma előkerült.

Megismertük „Pali” szakmai életútját, karrierjének kevéssé ismert állomásait. Beszélt a gyerekként szerzett meghatározó benyomásokról, amit belsőépítész édesapja hobbi fotólaborjának megismerése jelentett számára.

Első amatőr munkájáról, ami tizenévesen egy Zoltán Erika koncert fotózása volt.
Szó esett tanulmányairól. A faipari szakközépiskola elvégzése, érettségi és katonáskodás után eltöltött angliai évekről, ahol több iskolában is képezte magát és hasznos, gyakorlatorientált ismeretekkel felvértezve tért haza 1999-ben.

Itthon pedig már nem sokat kellett várnia az első sajtófotós megkeresésre.

Pedro a fényképezés jelenéről és közeljövőjéről is kérdezte Palit,

aki beszélt arról, hogy a mobiltechnológia mennyire átrajzolta a piacot. Bár nem számít radikális változásokra a
következő években, az látható, hogy a gyors fejlődés mindenképpen pozitívan hathat a kreativitásra, a mobiltelefonok új lehetőségeket nyithatnak, korábban bonyolult, nagy költséggel és technikai előkészítéssel igénylő fényképezési problémák válnak egyszerűbbé.
Ugyanakkor a profi vonal is megmarad, de szűkebb kör fogja használni.

Kiderült, hogy Pali lelkes híve és nagy támogatója a technikai újításoknak a fényképezésben is.

Semmiképpen sem érzi károsnak azt, hogy a régi, hagyományos technika helyét folyamatosan átveszi a digitális fotózás és a mobiltechnika. Bár egyelőre a nagyobb volumenű vagy nagyobb technikai apparátust igénylő munkáknál, pl. óriásplakát-kampány esetén, az okos-telefon még nem nyújt megfelelő megoldást, elképzelhetőnek tartja, hogy
ezen a téren is változás lesz.

Szó esett a közösségi média szerepéről, mely a fotós szakma átalakulását is magával hozza.
Ez egyrészt azt jelenti, hogy a papíralapú magazinok idővel eltűnnek vagy szerepük minimális lesz és ezáltal ezen a téren a fényképészeti megrendelések erősen lecsökkennek. Ugyanakkor az új felületek előtérbe kerülésével szélesednek a lehetőségek. A vizualitás még nagyobb szerephez jut a kommunikációban, az igények pedig folyamatosan nőnek a látványelemekkel kapcsolatban.

Új felületek lesznek, ahol az influenszerek sokkal nagyobb tömegeket tudnak megszólítani akár képeken, fotókon keresztül. Több látásmód és szemszög fogja a fotózást gazdagítani és fejleszteni. Pali szerint a szélesre tárt világ, a nagyobb lehetőségek, a fotókat készítők számának növekedése, a könnyebben hozzáférhető csúcstechnika a szakma javára fog válni.

A tehetség könnyebben észrevehető, a portéka, a fotó könnyebben eladható lesz, ugyanakkor az igényesség továbbra is fontos marad, sőt szerepe még nőni fog.

A fotótechnika fejlődése mindenképpen hasznos dolog Pali szerint. Van a szakmájában jövőkép.

Ahogy a képek megörökítésének történetében hatalmas lépést jelentett a kémiai módszereket alkalmazó
fotográfia a festészethez képest, hiszen jelentősen lerövidítette a kép elkészültének idejét, úgy válnak egyre praktikusabbá az új mobileszközök, melyek megkönnyítenek fotózási gyakorlatot, például egy mai okos-telefon optikájának praktikus alkalmazásával más szemszögből is lehetségessé válik egy adott kép elkészítése.

A szoftver, a robotizáltság valószínűleg nem fogja tudni teljes mértékben átvenni az ember szerepét – hiszen az emberi érzelmek, gondolatok kifejezéséhez és közvetítéséhez fotósra, fotóművészre szükség lesz mindenkor.

Nánási Pál úgy látja, a fényképész szakma jó állapotban van és szép jövő előtt áll. Jó kor ez a mostani ehhez a szakmához, ezért mindenkit bátorít, hogy fotózzon, merüljön el a szakma rejtelmeiben.

Nem kell tehát félni az új technikáktól és eszközöktől, mert azok segítik és nem gátolják az alkotást. Új ötletekhez, új látásmódhoz adnak mankót.

Az emberi tényezők, a tehetség szerepét ez nem fogja háttérbe szorítani.

A szakmák jövője sorozat következő részeiben a nyelv tanulás és a DJ szakma érdekességeiről lesz szó.

Tartsatok velünk. Iratkozzatok fel csatornánkra. ITT

Merksz Annamária - Angie
PR Manager
Amtech Rendszerház

Gamification, játszva dolgozni, vagy dolgozva játszani?

Avagy hogy lehet 3 év alatt, 100.000 fa elültetése a cél?

 

regijatek.jpg

Ha azt mondom, gamification, akkor néznek rám, hogy ja az játék. De ez nem csak és kizárólag erről szól, vagy egy picit mégis? Szóval bennem is van egy kavar, úgyhogy szakértőt kérdeztem meg, méghozzá Fazekas László személyében, aki az értékesítés és marketing igazgató a Games for Business -nél.

Márpedig a munka és a szórakozás nem fér össze!

Mondják sokan.

Még jó, hogy a GamesForBusiness ezt nem hallotta és olyat alkotott, amivel igenis szórakoztatóbb, s motiválóbb a munka.

Ez a Digitális Transzformáció korában különösen fontos, mert ennek egyik fő pillére a vállalati kultúra kialakítása. Egy vállalat, ahol szórakoztatva tanulunk be az új pozícióba és játékosan mérjük, sőt versenyzünk az értékesítésben, mindenképp versenyelőnyre tehet szert egy olyan munkaerőpiacon, ahol már inkább a jelentkező kérdezi meg a cégtől: "miért pont magukhoz jöjjek dolgozni?"

Nevezzük nevén: GAMIFICATION, a vállalati kultúra szerves része lesz hamarosan.

Önálló szoftver platformként, vagy más szoftverekbe épített formában is elképzelhető.

Megnézzük hogy csinálják, akik már alkalmazzák és mi köze a golfozásnak a Mazdához és 100 fa ültetéshez. Fazekas Lászlóval beszélgettünk a GamesForBusiness -től.

Légyszíves Mesélj nekünk, hogy mégis mit jelent ez a fogalom, hogy gamification és hogy miért lesz jó ez nekünk, mondjuk üzletembereknek, magánszemélyeknek, hogy miről szól ez az egész hozz minket képbe légyszíves.

Szia Pedro, nagyon jó a kérdés. Sokan azonosítják azzal, hogy ez igazából csak játék. Sokan azt gondolják, hogy akkor mi egy olyan platformot üzemeltetünk, fejlesztünk amivel igazából játszanak a kollegák és hogy nem dolgoznak miközben ez pont pont hogy nem így van maga játékos megközelítés miatt nőhet a teljesítményük.

Ez igazából módszertan, ami azt fogalmazza meg, hogyha röviden kéne valahogyan összefoglalni, akkor úgy lehetne hogy olyan eljárás, ahol üzleti célokat valósítunk meg.

Úgy hogy az ahhoz szükséges személyes motivációt, azt a viselkedésnek a megváltoztatásával érjük el.

A teljes beszélgetést ezen a linken találod:

Gamification videó

Rólam 

Szekrényi Péter Pedro vagyok, mérnök informatikus és a Digitális Transzformációval olyan aspektusból foglalkozom, hogy milyen lehetőségeket hoz számunkra. Mind az emberi, mind az informatikai oldalát vizsgálom gyakorlati példákkal alátámasztva, mert szeretném, hogy mindenki megértse azt, hogy neki személy szerint ez az egész átalakulás hol és miért lesz jó.

Célom tehát, hogy ne féljünk attól ami jön, hanem bátran és okosan használjuk inkább! Itt érsz el:

pedro@amtech.hu

http://amtech.hu

#gamification #digitaltransformation #gamesforbusiness https://gamesforbusiness.com​ 

Vajon miről szól igazán a Digitális átalakulás?

2 fő tényező: Sebesség és agilitás.

 

Digitális átalakulás tehát sebesség és agilitás.

laser-keyboard.jpg


Megmutatom 2 éles példán keresztül.

A sebességről


Ország USA, a cég a SpaceX. Egy Falcon 9-es rakéta kilövésre vár,
amikor a rutin tesztek során az egyik programozó talál egy apró hibát.
Azonnal jelenti a felettesének, aki utasítja, hogy kezdje meg a hiba javítását most.
A kolléga jaítja a hibát pontosan 17 perc alatt, majd a javított programot átküldik a teszt hardverre és várnak.
Hopp, úgy néz ki minden rendben, nem csak hogy működik, de nem okoz máshol sem problémát a rendszerben.
Rendben, akkor mehet a szoftverfrissítés a kilövés előtt álló éles űrrakétába is.
Feltöltve, kilövésre kész és START. Mindezt nem egészen 30 perc alatt oldották meg!

Most nézzük meg mindezt egy hagyományos NASA kilövés esetében.
"uram Hibát találtunk"
"rendben, akkor kilövés elhalasztva határozatlan időre"
Majd megkezdődik a nyomozás, javítás, tesztelés, szoftver javítás feltöltés, fellövési idő meghatározása.
S hopp mindez 3 hetet vesz kb. igénybe, kontra a SpaceX 30 percével szemben.

Ez tehát a sebesség tényező a digitális átalakulásban.
Régen a 3 hét is elég volt, most nem az.

 

Az agilitásról


Mit szeretnek az amerikaiak a legjobban csinálni szabadidejükben? a felmérések szerint vásárolni.
Nosza, akkor tegyük azt még kényelmesebbé, mondta a világ legnagyobb cége(!) a Walmart.
Online rendelés és kiszállítás már régóta van, de milyen utálatos dolog a kipakolás - mondták a vásárlók.
Igen? Rendben, akkor Ön megrendeli, mi kiszállítjuk és kipakolunk Önnek, sőt a hűtőjébe is beteszünk szépen mindent.
Ez már igen, no de most meg itt a pandémia. Én nem akarok találkozni senkivel - mondták ismét a vásárlók.
Jogos, akkor megrendeli, kiszállítjuk, kipakolunk, hűtőbe bepakolunk és mindezt akkor, amikor Ön nincs otthon.
Persze mindezt egy "fenszi" applikáción WalMart keresztül fogja tudni a kedves vásárló követni és mire hazamegy
a hűtő varázslatos módon tele van.

Ez pedig az agilitás (rugalmasan alkalmazkodás) tényező a digitális átalakulásban.
Régen odamentél, bevásároltál, most csettintésre tele a hűtőd.

 

Ha e 2 tényező alkalmazását átveszed a nagyoktól, sokkal könnyebb és előnyösebb lesz Neked is
a digitális átalakulás.

Pedro - digitális transzformáció

https://youtu.be/xv2NtxoV9H8

115 videónk a digitális hatékonyságodért

hogy az átállás ne kényszer legyen, hanem lehetőség.

videozas.jpg

Ha hiszitek ha nem minden egyes videó előtt arra gondolunk, hogyan fogja ez segíteni azokat, akik nézik, hallgatják az anyagjainkat. Erről szól a történet.

Innen pedig egy feladatom van mint PR-os.

Hogy az akinek kellünk, a megfelelő pillanatban ránk találjon.

Ha ezt most olvastod, sikerült eljuttatnom az üzenetemet.

Köszönöm, hogy itt vagy, köszönöm ha elolvasod és innentől ha kérdésed van, vagy ötleted a további videókra, küld hozzám nyugodtan (megoldas@amtech.hu)

Angie

 

115 videó a digitális hatékonyságodért, a bizalomért.

Mikor elindítottuk a Youtube-on az Amtech és a Digitális Transzformáció csatornáinkat, azért tettük, hogy ott is megtalálhatóak legyünk.

 

A csatornáinkon látható videók témáit úgy állítottuk és állítjuk össze, hogy azok választ adjanak a hozzánk érkező, nekünk feltett kérdésekre.

Azt gondoljuk, hogy a válaszokat jobb, ha nem csak leírjuk hanem el is mondjuk. Így leszünk mi is digitálisan hatékonyak.

Így egyik videó követte a másikat, s mára már 47+68, azaz összesen 115 darab videót tudnak megnézni az érdeklődők, amikben igyekszünk érdekes, partnereinket érintő témákat szakértő módon kielemezni.

És igen, vannak kényes témák is, amiket talán félnek az emberek megkérdezni, de a visszajelzések az mutatják, hogy megnyugtatja őket, hogy mi ezekre is gondolunk, ezekről is beszélünk.

Ugyanúgy, ahogy a munkánk során, a videó csatornáinkon is igyekszünk szakértelmünket az emberek maximális segítésére használni.
És, hogy megéri-e ez a sok munka, amit belefektetünk?

Abszolút.

Sok esetben, mire tárgyalásra kerül a sor, leendő partnereink már megnézték a videókat, és látják hogyan dolgozunk és mit várhatnak.

 

Gratulálnak a csatornákhoz, s szinte ismerősként köszöntenek, annyit láttak minket az AmTech Rendszerház és Pedro - A Digitális Transzformáció Hírnöke TV csatornáinkon.

Digitalisan_Hatékonyan_2021_Video

Hatékony megoldást csak a rendelkezésünkre álló információk ismeretével tudunk hozni. Igyekszünk a sok tudást egy helyen összegezni és mindenki számára elérhetővé tenni. Növeljük együtt a digitális hatékonyságotokat. Keressetek bizalommal, szakértőink segítenek.

Hatékony digitális megoldásokkal felvértezve a magyar cégeknek is tudunk segíteni.
Ezeket jó tudni, mielőtt belevágsz egy hatékony vállalatirányítási rendszer fejlesztésébe:

Jó tudni

További írások és videók folyamatosan...

Szekrényi Péter - Pedro

 

#news #digitalishatekonysag #szoftverfejlesztes #vállalatirányításirendszer #digitalizáció #digitálistranszformáció #robotika #ai #innovation #vállalatirányításiszoftver

 

 

Digitális Tervezés fontossága 2021-ben

hogy az átállás ne kényszer legyen, hanem lehetőség.

 csabipedro.jpg

A digitális tervezés fontossága a cégek életében. 

Jöjjön egy 2021-ben elkerülhetetlen téma.
Az Amtech Rendszerház Kft. tulajdonosával, Szekrényi Péterrel, Pedroval, Lázár Csaba, a Falkon Akadémia alapítója beszélget.

Nagyon szívesen beszélgetünk bárkivel erről, mit látunk, mit tapasztalunk, konkrétan, nemcsak elméleti, hanem teljesen gyakorlati oldalról megközelítve.
Kérd tárlatvezetésünket, ahol szoftvereket működés közben vizsgálunk meg.

 A teljes beszélgetést ezen a linken éred el: 

Dobd el a jósgömböt, itt van a mesterséges intelligencia

Lázár Csaba: arra gondoltam egy picit nézzük át, a sikereiteket. Egy picit beszéljünk úgy erről szabadon, mint ahogy arról, ahogy talán nagyon ritkán hallhatunk, vagy pedig csak azok, akik közel állnak hozzátok. Műhely titkokra lennék kíváncsi. �

Milyen típusú cégek, akikkel együtt dolgoztok? Beszélgetés közben pedig próbáljuk levonni annak a tanulságát, hogy ezek a cégek miért is rendelik meg az egyedi vállalatirányítási szoftvert? Miért az Amtech Rendszerháztól kapják meg amit keresnek? Hol kapcsolódik munkátokhoz a digitális transzformáció?  Mert ugye szószólója vagy ennek a témának. Új év, új szemlélet, vágjunk is bele.

Ugye vannak cégek, akik kérik a segítségeteket. Mivel értétek el ezt a szakértői bizalmat?

Pedro: röviden, 11 év vállalatirányításban szerzett tapasztalat, de egyébként 30 év az informatikai egyedi fejlesztésekben, 25 munkatárs és 2020-ban a tervezett 300 millió fölötti (330) zárás.

LCs: szívből gratulálok, fantasztikusak vagytok 330 millió és több mint 100 ügyfél ha jól emlékszem?

Pedro: igen, átléptük a 100 bevezetett rendszert, jelen pillanatban is 22 fejlesztést viszünk.

LCs: annyit mondjál el Pedro légy szíves, hogy miért nem dobozos, miért egyedi? Ez miért fontos?

Pedro: jó pár évvel ezelőtt, - most 42 éves vagyok - azt kell hogy mondjam, hogy lassan 30 évvel ezelőtt álmodtam meg azt, hogy egy szoftver akkor az igazi, hogyha nekünk készült.

Láttam, hogy nagyon sok fajta szoftver létezik és azt mondják róla, hogy az mindenkinek jó, de akkor tudtam tíz tizenkét évesen, komolyan, hogy ha van egyedi zakó, autó… akkor szoftverből miért ne lehetne olyan, ami csak a miénk?

Szeretem az egyediséget, hogy teljesen egyedileg, szinte mindent mi választhatunk.

LCs: ebben lehet valami, most hogy mondod, minden cég más és más. Igazából el se tudom képzelni hogy a fenébe lehet két olyan cég, amelyik ugyanazt a fajta vezérlést tudja használni. Annyira eltérően működnek a cégek, folyamataik annyira mások, más emberek dolgoznak, más funkcióban teljesen olyan, mint egy kamion meg egy Forma1 es autó. Mindenki mással jut el a célba.

Pedro: pontosan Csabi, nekem ez egy szó, megalkuvás. Kompromisszumokat kell kötni azt mondani, hogy nekem ez is jó, mert ez gyorsan telepíthető, kicsit talán olcsóbb (szerintem nem az!) és itt van már kipróbálták, nem tudom pontosan megfelel e a folyamataimnak, de remélem és bízom benne, hogy tudjuk használni.

LCs: együtt dolgozunk, látom, hogy mennyire hihetetlenül profik vagytok. Tanultok, mentek előre folyamatosan. Figyeled az előrejelzéseket. Azt a jövőt, ami már szinte itt van. De most egyet légyszíves árulja el nekem, hogy mi lesz azokkal a cégekkel, akik egy két éven belül nem állnak át olyan vállalatirányítási szoftverekre, amelyikkel igazából a hatékonyságukat tudják növelni? Mi lesz azokkal a cégekkel, akik nem fejlesztenek a technológiájukon?

Pedro: az a helyzet, hogy ezek a cégek azt várják, hogy minden ugyanúgy fog menni, mint eddig, vagy maximum picit változik a környezet. De ez nem működhet hosszú távon. Ezzel szembe kell nézni. Kérdeztél, én válaszolok, én adok körülbelül három-öt évet és durva lemorzsolódás várható. Ha van konkurencia, aki gyorsabban kapcsol elhúzhat az állók mellett. A digitalizáció formálja jelenünket, nagyon durván növekszik, fejlődik, nagyon meghatározó lesz 21-től kezdve még inkább. A sok adat feldolgozásához és használatához a vállalatirányítási szoftver egy kiváló eszköz lehet. Főleg, ha egyedi fejlesztést enged meg magának valaki. Tapasztaljuk ügyfeleink sikereit.

LCs: rengeteg lehetőséget látok a szakmátokban. De adja magát a kérdés. Mi a véleményed, vakon fognak repülni a cégvezetők, akiknek nincs vállalatirányítási szoftverük?

Pedro: hogy vakon repülnének? Ez azért nem teljesen így van, mert ugye azért a cégvezetők ügyesek. Én azt vettem észre itt Magyarországon, nagyon jó tapasztalatom van a cégvezetőkel és nem fognak vakon repülni. Inkább csak az idő a nagy különbség.
Tudod, ami mondjuk egy jó, testre szabott szoftverrel, amit tényleg testre szabottan készítettek, és a cég céljait szolgálja, azzal mondjuk gördülékenyen megy a folyamat és megfelelően áramlanak a fontos információk, merre menj, mi az irány, addig egy e nélkül, aki nem rendelkezik ilyen rendszerrel, vagy inkább egy dobozos, kevésbé rugalmas szoftvert használ, vagy Excel táblákat vagy füzeteket és papírokat, mert még ilyet is láttam, azoknak nem lesz meg a sebessége a gyorsuló világunkhoz.
Csökkent a reagálásra szánható idő, mint lehetőség, hiszem merre menjek? Jobbra-balra, mégis jobbra? Balra? Puff, nekimegy a fának. Akár egy videó-játékban amikor gyorsulnak a szintek. Ha nem teszel sebességet a cégedbe, akkor nem tudsz szintet lépni, és a legtöbb esetben tartani se tudod a sebességet.

LCs: értem. Azért valljuk be, ez egy igen fontos különbség. Az emberek egyre több mindent várnak el a cégektől. Legyenek gyorsak, biztonságosak és egyszerűen kezelhetőek. Fejlesztések nélkül ezek nem mennek.

 Pedro: igen, gyorsan mindent ide nekem, mert túl sok az információ és nem akarok lemaradni. A "mindent tudni akarunk, most" kor.

LCs: picit nézzünk bele a jövőben Pedro. Tehát úgy ahogy te látod. Mert te nagyon otthon vagy és kényelmesen kezeled ezt a digitális világot. Mész, részt veszel konferenciákon, látod a legújabb trendeket és a forrásánál tudod szerezni a publikus információkat.

Mit jósolnál 2021-re?  Hova fog a digitális transzformáció fejlődni, az emberek életében? Hova fog jutni vagy jövő ilyenkorra? És mi az a dolog, ami egy cégnek rendelkezésre kell álljon, vagy amit teljesítenie kell, hogy ennek megfeleljen?

Pedro: nézzük az első pontot. Mindenki hallott a, mesterséges intelligenciáról vagy angolul az AI-ról. Tudtad, hogy még a jelenlegi pandémia kitörés leges legelején, amikor senki nem tudott az egészről, akkor  a rendszer ami két dolgot vizsgálat összesen és ebből a kettőből viszont nagyon nagyon sok adat állt rendelkezésére, azt a következtetést hozta, hogy márpedig itt világméretű vírus terjedés várható!
Két dolgot vizsgált összesen, azt hogy hányan jelentkeztek orvosi vizsgálatokra eddig nem ismert betegség formájában, illetve hogy hányan vettek repülőjegyet abból azokból az országokból.
Kulcs a rengeteg adat. Képzeld csak el, olyan nagyon sok adattal fog hamarosan rendelkezni, hogy ez lesz az igazi nagy ereje és azt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Aki fejlődni akar, annak valamilyen szinten, de ezt be kell építeni az üzleti folyamataiba. Az AI nem okosabb lesz mint mi, még jó sokáig!  De! Több adatból fog tudni értékelni, mint mi. És ez az ő nagy előnye. Gyorsabb összegzés több adatból.

LCs: egyetértek, ez az én munkámban is kulcsfontosságú az adatok pontossága. Hitelesebb, ferdítés nélküli adatok felhasználása.

Alapvetően az elmúlt két hónapomat rászántam arra, hogy mire számíthatok 2021-ben. Olyan információkat szedtem össze, amik alapján elég érdekesen tud kinézni a következő év. Ezt a digitális műhelyemen résztvevőknek ki is fogom fejteni.

De most térjünk vissza a cégvezetők kulcs szerepéhez. A digitális transzformációnak a további még magasabb fokú alkalmazásához.

Mi az amiben Ti tudtok segítségre lenni?

Azt elmondhatjuk, hogy nyugodtan keressenek benneteket, hogy ha bármiféle kérdésük van azzal kapcsolatban, hogy miért kell egy egyedi szoftver inkább? És mi a korlátja, ha nem egyénre szabott terméket választanak?
Miért érdemes digitális átalakulást csinálni a cég szervezésében bizonyos területeken?
Miért fontos számítógépre vinni azokat az adatokat, amikkel dolgozunk? Miben lehet a gép a segítségére egy cégvezetőnek?
Mert egyre inkább elmondhatjuk, hogy még eltelik egy két év és már nem választás kérdése lesz, hanem minden áron bevezetésre kerül és az már fájdalmas lehet.
El kell gondolkodni, hogy van elég idejük behozni azt a lemaradást, amit azokkal szemben szereztek, meg akik már évekkel előre gondolkodtak és elindultak az úton.

Pedro: igen. Viszont azt veszem észre, hogy ezek az általam nagyra tartott cégvezetők, akikkel együtt dolgozunk érdeklődnek a termékeink iránt. Képzeld el nyitottak is, tehát kérdeznek és meg is hallgatták a választ arról, hogy én mit látok, mi mit tapasztalunk. Mégiscsak sokan vagyunk, sok rendszer csinálunk, egyszerre huszonkét szoftver fut nálunk, jelen pillanatban egyszerre ennyit fejlesztünk. Együtt ötletelünk és megvalósítunk. Ezt nagyon élvezem. 

LCs: nagyon jó. Mondhatjuk, a vállalatirányítási rendszer felől érdeklődőknek, hogy nálad lehet jelentkezni és tárlatvezetést lehet kérni?  Ahol szoftvereket működés közben vizsgálhatnak?

És addig is amíg jelentkeznek, mindenkinek ajánljuk azt, hogy a YouTube csatornáidat kövessék.
A digitális transzformáció és az Amtech Rendszerházét. 

Pedro: igen, várok minden érdeklődőt a csatornámon. Ott fejtek ki bővebben minden.

Itt most csak érintettük a témát, de ezeken kívül nekem még van további legalább öt pontom 21-re és a távol jövőre is.

Ezért ezeket a videó alá fogom így címszavakban írni és tényleg ott van a lehetőség megnézni hogyan dolgozunk, az a tárlatvezetés a legjobb amit mondtál. Nagyon szívesen beszélgetek bárkivel erről mit látok, mit tapasztal a konkrétan nemcsak elméleti hanem teljesen gyakorlati oldalról megközelítve. Most már a cégnek van egy 11 éves múltja, összességében lassan 30 év mérnök informatikai tapasztalat, úgyhogy nyugodtan szívesen fogadom a kérdéseket, ötleteket. (itt is megtaláltok)

Nagyon köszönöm Csabi a támogatásodat és hogy együtt teremtjük a 2021-es évet is.

 LCs: Nagyon szívesen és köszönjük szépen mindenkinek, aki itt van velünk vagy ezt a kivonatot olvassa.

Sikeres Boldog Új Évet!

 

Kíváncsiak vagyunk a Ti szakterületeteken mit várok 2021-től? 

 

Merksz Annamária - Angie
PR manager
AmTech Rendszerház
megoldas@amtech.hu

III. és akkor Digitális Transzformáció = technológia?

avagy a nagy félreértés

 Könnyen hihetnénk, hogy igen, ami úgy kezdődik, hogy Digitális, az csakis és kizárólag az informatikáról és a technológiáról szólhat.

Jogosan tesszük, hisz pl. a kezünkben lévő "digitális barátunkká" avanzsált eszköz - a telefonunk- 15x akkora számítási erővel rendelkezik mint '68-ban a holdra szálló Apollo 13!

S miközben Finnországban tesztelik az első teljesen önállóan közlekedő kompot, Kínában már valódi (és gyönyörű) házakat nyomtatnak 3D-s nyomtatóval. De nem kell ennyire messzire mennünk: Magyarországon a ZalaZone ad helyet az új 5G-s mobilhálózatnak és ott úgy lehet valós autót vezetni a tesztpályán, hogy a sofőr mindeközben a pálya melletti klimatizált épületben ül. Fél másodperces késéssel lát mindent és irányítja az autót. Apropó a Boing-nél már tesztelik ugyanezt utasszállító repülőgéppel is :)

És ennek ellenére a Digitális Transzformáció nem egyenlő a technológiával és informatikával! A technológia amúgy is már mindenhol ott van körülöttünk. A Digitális Transzformáció leginkább a kultúráról szól és az előző 2 cikkben lett részletezve a Belső Kultúra (cégkultúra) és a Külső Kultúra (céges üzleti folyamatok).

 

Most, hogy ezt tisztáztuk, beszéljünk az informatikáról, mert a megváltozott kultúra elfogadása és kialakítása után akkor is az IT kerül sorra. E nélkül egyszerűen nem teljes a kép.

Ehhez mindenek előtt fel kell, hogy tudjuk rajzolni a legfőbb értékteremtő üzleti folyamatunkat. Ez lehet egy pár lépésből álló sorozat, vagy akár nagyobb cégre jellemző hosszú és részletes folyamatábra. Nem könnyű ezt pontosan megérteni, ugye? Értékteremtő üzleti folyamat? Pedig ez pontosan, az aminek hangzik: Írjuk le azokat a lépéseket, melyek folyamatos ismétlése és végrehajtása során elégedett ügyfeleink lesznek, és profitot termelünk. Ez egy jól átgondolt és szigorúan végrehajtandó lépés sorozat, amely ugyan a legtöbb cégnél fejben már létezik, ám ösztönösen hajtják azt végre és bizony ezzel a kérdéssel igen csak meg lehet izzasztani jó pár öltönyös urat :)

Valahogy így:

 - tudod-e hogyan működik a cég pontosan, lépésről lépésre?

 - persze, hogy tudom, különben hogy lennénk sikeresek!?

 - rendben, kérlek rajzold fel egy papírra, kockáról kockára, mindegyikbe írd bele, hogy mi az a lépés

 6 perc múlva...

 - addigra nyakkendő, ing lazára véve: "oké, ehhez több idő kell, ha jól akarom csinálni" :)

De ha ez megszületett (vagy akár több is, mindegyik részlegre egy-egy ilyen fő értékteremtő folyamat), akkor most nézzünk rá! A jelent tükrözi, vagy az elképzelt és elérni kívánt jövőt netán? Ugyanis kettőre lesz szükségünk; egyik a MOST, a másik a JÖVŐ. Így tudjuk konfrontálni, hogy mekkora is a (fájdalmas) különbség valójában! Amint ezekkel készen vagyunk és tetszik is amit látunk, valamint egyesek szerint kifejezetten rémisztően hat ránk a felrajzolt jövőkép, amit el kell érnünk, ne feledjük, amit Kalifornia ex kormányzója is mondott: zsebre dugott kézzel még senki nem ment fel a létrán :)

Most lesz szükségünk tehát egy olyan szoftverre, ami erre a kitűzött célra épül rá. Hívhatjuk ezt ügyviteli, vállalatirányítási (ERP), gyártás irányítási, vagy üzleti döntéstámogató szoftvernek, a lényeg egyáltalán nem a név. Hanem, hogy a mi céljainkat szolgálja.

Ehhez vagy:

 a, dobozos, már kész szoftvert használhatunk - amennyiben azt alaposan átnézve meggyőződtünk róla, hogy amit a szoftver tud és ahogy azt tudja, számunkra tökéletesen elfogadható és adaptálható is.

 b, egyedileg ránk készült szoftvert választunk - ekkor az a szoftver nem másra, mint ránk, a mi elképzeléseinkre készült, nem tud se többet, se kevesebbet, mint amire pont szükségünk van.

 c, na ez az, amit sose válasszunk! Választunk egy kész programot és beletörődünk, hogy bár mi másképp működünk, majd alkalmazkodunk hozzá, mondván ha másnak jó, tán nekünk is az lesz. NEM, ez óriási hiba lenne. Maradjunk inkább az a, vagy b, opciónál.

Természetesen a kereket újra feltalálni nem volna szerencsés. Egy jól irányzott CRM program, egy callcenter támogató szoftver, egy levelező - csoportmunka szoftver szintén kell a teljes képhez, ezeket segít majd kiválasztani az IT szakértőnk. 

(apró megjegyzés: itt most nem a gépekre Windows-t telepítő, kijáró rendszergazdára gondolunk - lásd "netsógor" kifejezés -, hanem hozzáértő profira, aki ismeri a lehetőségeket és azt javasolja nekünk, amire valóban szükségünk is van)

További példákat vehetünk az épp aktuális IT trendekből is: Robotika, automatizálás, mesterséges intelligencia, kiterjesztett valóság, 3d nyomtatás. Vagy a még kevésbé ismert IOT, Digitális iker, blockchain technológia, edge computing.

A fentiek eredményeképp áll tehát elő egy olyan IT háttér, amivel már erősek vagyunk és amivel megalapozhatjuk a Digitális Transzformációt nálunk.

 

A következőkben gyakorlati példákat fogunk megmutatni a rohamosan fejlődő világunkból, hogy lássuk nekünk miért jó a digitális transzformáció.

 

business_process_management_4.png

II. Az üzleti folyamatok szétzúzása?

mert ügyfeleink is másként gondolkoznak már

Átbeszéltük tehát a vállalati kultúra tudatos kialakításának fontosságát, az első lépést a Digitális Transzformáció felé vezető rögös úton.

Ám a következőkben üzleti alapvetéseket rombolunk le, majd építünk újra, új elvek mentén.
De mielőtt megtesszük, azért keressünk pár okot a miértre.
Működik a cég, igaz? Tudjuk mitől "döglik a légy", s melyek a sikeres üzleti fogások az iparágban?
S bár mindig van hova fejlődni, alapjában véve elégedettek vagyunk a cég működésével, nem?
Nos, ha a fenti kérdésekből legalább kettőre IGEN a válasz, joggal kérdezhetjük, hogy
"már miért kéne nekünk még ezzel az újraszervezésel is bajlódnunk?"

Álljon itt egy éles példa.
Egy 25 éve sikeres cég, mely különböző munkagépeket biztosít nagyszabású építkezésekhez,
pl: Dubai-ba, ahol észrevette, hogy csökken a kereslet az utóbbi 2 évben, miközben célpiaca tovább építkezik és duskál a javakban.
Mi lehet az ok? Mi törte meg a töretlen sikert, s mit csináljunk másképp? - Kérdezték a fejesek egyre sűrűbben az értekezleteken.
Nos, kérdezzük meg az ügyfeleket! - jött a logikus javaslat, méghozzá egy újonc PR-os kollégától.
Mi a gond? - kérdezték. Hát, hogy nem látjuk a telefonon - mondta a fiatal építés vezető a megrendelői oldalon, hogy mikor és melyik gép fog javításra szorulni.
Nem a kötelezően előírt karbantartásra gondolunk, hanem hogy tényleg mikor kell leállni, mielőtt a baj megtörténik és kényszerleállásra van szükség, ami ugye súlyos idő és pénzveszteség.
S azt errefelé kevésbé tolerálják...

Előre tudni, hogy mikor lesz baj és azt előzzük meg? És mindezt egy telefonos app-on azonnal friss adatokat láttatva?
Így van! Van már ilyen netán? - Kérdezte az építésvezető nem titkolt elvárással a hangjában.
igen, már teszteljük! Hangzott a költői túlzás, majd megkezdődött a lázas munka, melynek eredményeképp 5 é fél hónapon belül összeállt egy felhő alapú okos rendszer alapja, ahova a világon kihelyezett éppen dolgozó munkagépek egységesen küldik a munka közben begyűjtött számadataikat, mint pl: időjárási körülmények, munkaórák száma, talaj viszonyok, építendő objektum típusa, terhelés, kezelő személyzet szakértelme és így tovább.


A központi felhőbe küldött és inteligens elemző szoftverrel megtámogatott gigászi anyagmennyiség
a világ minden tájáról (s persze ez egyre csak növekszik) már elég lesz egy idő után ahhoz, hogy egész pontosan meg tudjuk mondani az adott gép várható problémáit, s így már azt is nagy %-ban tudjuk, hogy mikor legyen a karbantartás. Persze mindezt egy jópofa telefonos app-ra küldve, hangos riasztásokkal.
Véget ért tehát a rendszeres (tervezett) leállás és időkiesés, ezentúl csak akkor tényleg állnak le a gépek,
amikor arra valóban szükség van. S mindezt úgy, hogy a meglévő erőforrásikat (a gépek) használták egy merőben új gondolat kiaknázására.

Ám ehhez szemléletmód váltás kellett a cégen belül, arra vonatkozólag, hogy mit adjunk az ügyfélnek (és azt hogyan tálaljuk), hogy elégedett legyen.
A fiatalabb generáció szavára kell tehát figyelni és alkalmazkodni hozzá,
mert ők nem fognak hozzánk alkalmazkodni, inkább nem nálunk vásárolnak...

No és akkor ezt hogyan is kezdjük?
Egy bombajó (és lehetőleg rövid) kérdőívvel a célközönség felé!
Mit szerettek a mi cégünkben? Mit nem szerettek nálunk?
Mit hiányoltok és mitől lehetnénk jobbak?

Az Amazon-nál mondjuk azt kérdezték, hogy "kedves (Z generációs) vásárló, mit utálsz a legjobban a bevásárlásban?"
A sorbanállást! Telefonon kéne intézni már ezt is. - Jött a sima válasz.
Oké, akkor nincs többé sorbanállás, jó lesz? :) Az ő megoldásukat, lásd itt: Amazon_GO

Tehát a kérdés megvan, jönnek is szépen a válaszok. Kiértékeljük és eldöntjük mit kell máshogy csinálni ezentúl.
Alap üzleti és működésbenni folyamatokat kell netán a cégben megváltoztani? Igen, lehet.

Zúzzuk szét a cég stabil üzleti folyamatait? Nem feltétlenül, maximum egyszerre csak egy folyamatot
és előtte azért legyünk tisztában azzal, hogy mi az ami jelenleg a pénzt hozza a konyhára és azt véssük kőtáblába!
Ahhoz ugyanis, hogy bátran kísérletezzünk, kell egy biztos alap, amelyre építhetünk és ami pénzt termel.

Itt jegyzem meg, hogy érdemes ezekbe a felmérésekbe a saját kollégáinkat is bevonni,
beleértve az újakat is akik friss gondolkodásmóddal jönnek a cégbe dolgozni.
Ez egy viszautalás volt az előző részre, lásd Vállalati Kultúra kialakítása.

S ha vannak szép új üzleti folyamataink, melyekkel új "típusú", modern ügyfeleket szerezhetünk,
ideje kitalálni hogyan fogjuk mindezt bent is tartani a cégben.

A következő részben végre jöhet az informatika, viva IT :)

   

  Pedro

https://www.youtube.com/pedro-digitalis_transzformacio

http://www.linkedin.com/in/peter-szekrenyi-pedro  

 

roadmap_0.png

I. Legyen cégkultúránk!

avagy ez is csak "nevelés" kérdése

Ahogy mondani szokták: minden cégben létezik egy kialakult belső kultúra, amit a kollégák építettek ki. Ez akkor is van, ha tudatosan Te NEM dolgoztál rajta, mint vezető. Valami kialakult az idők során és itt most nem egy "cool" csocsó asztalról meg a szokásos csapatépítő programokról van szó.

Netán az egyre divatosabb távmunkát értjük alatta? Nos a Z generáció számára ez már természetes. Más szóval hátrány, ha Nálad ilyesmi nincs.

Akkor miről beszélünk egész konkrétan? A "3+2" alapszabályról:

1, legyen a munka változatos, s nem minden esetben kiszámítható, vagy egyhangú
(viszont ismerd a kollégáid, mert bizony valaki meg pont ezt a kiszámíthatóságot szereti inkább)

2, legyen előrelépési lehetőség
mind függőleges irányban, ami a hagyományos felfelé történő előrehaladást jelenti, mind vízszintes irányban, ami inkább adott pozícióban maradva jelent nagyobb döntési jogkört.

3, adj jó pénzt a kollégáknak!
ehhez persze ismerd a kollégáid saját személyes céljait, amit el szeretnének érni, amire vágynak, s adott esetben segíts nekik tervet kovácsolni annak eléréshez is.

+1, rendszeresen kérdezd a kollégáid véleményét
mely üzleti folyamaton lehetne javítani, valamint legyen rá lehetőség, hogy mindenki adhasson visszajelzést a felettese munkájáról

+2, törődj kicsit azokkal is, akik:
a, valamiért nem lettek kollégák - minden jelentkezőnek válaszolj
b, valamiért már nem kollégák - békés elválás és kifizetés
s bár ez nem mindig lehetséges, tégy meg mindent, hogy lehetőleg senki se mondjon rosszat a cégről.

Ezt nevezik összességében employer branding-nek. Hogy jobban megértsük, vessünk egy pillantást az alábbi ügyes képre, mely Nánássy-Kassim András műve és a közismert Maslow féle piramisba oltotta a Herzberg féle motivációs modellt.

Vállalati kultúra nélkül a koléga maximum a 2. szintig (biztonság) juthat a cégen belül. Afelett kezdi már éreztetni hatását a vállalati kultúra.0.png

 

S akkor még egy érdekesség a nagyvilágból, hogy inspirációt nyerjünk.

A Google-nél a kollégák a munkaidejük 20%-t fordíthatják saját projectekre. Bejelentik, hogy milyen ötletük van, s ha az a cégnek is jó, akkor start. Megvalósíthatják a cég erőforrásait is felhasználva, sőt célprémium/részesedés felajánlásával. Így jött létre a Gmail és a Google Maps is! Valaki partizán akciója volt, aki erős támogatást kapott hozzá cégen belül.

A LEGO-nál ugyanez van. Ott munkaidőn kívül lehet ezeken a saját kezdeményezésű projecteken dolgozni, de a rendszer mögötte ugyanez. Így jött létre a világ híres épületei sorozat (Big Ben, Eiffel torony, Szabadság szobor, stb.)

S mivel saját csapatot alakíthatsz rá (akár külsősökkel), van egy motiváló cél, felelősséged, s döntési jogköröd is van, kicsit olyan ez mint egy mini vállalkozás a cégen belül. Innen az elnevezés is: intrapeneur (az enterpreneur után szabadon). S az ember mindig szívesebben dolgozik a vállalkozásán, mint ha csak alkalmazott lenne, igaz?

 

Összességében tehát miért van szükség a valódi cég kultúrára? Mert egy kolléga felelősségtudatát (ez alapfeltétel) motivációvá és elkötelezettséggé alakítja. Ha mindenki jobban érzi magát a csapatban, könnyebb lesz egy irányba evezni, miközben odakint dúl a digitális átalakulás vihara.

A folytatásban jön a következő lépés: üzleti folyamatok gyökeres átalakítása.

 

  Pedro

https://www.youtube.com/pedro-digitalis_transzformacio

http://www.linkedin.com/in/peter-szekrenyi-pedro  

 

ga-equip-sales-team-with-content.jpg

 

 

 

A digitális transzformáció

és ami nem az

Egyre többet hallani a kifejezésről, ám tudjuk-e pontosan, hogy mit jelent, sőt kell-e hogy érdekeljen ez minket?

A Wikipedia szerint ez "a mindennapi (üzleti) kihívások és problémák nem hagyományos formában történő megoldása a digitális technika alkalmazásával."

Oké, hát ez még nem annyira világos megfogalmazás, bár nem áll messze a valóságtól. A jövőnk ugyanis többé már nem pusztán a jelen folytatása. Ehelyett egy új, alternatív jövő épül. Pl: autóipar. Tudtad, hogy már rég nem az autó gyártásról szól az ipar? Helyette car-sharing van ipari méretekben. A Ford tolja is ezt szépen; megveszed az autót tőlük részletre, ő pedig profi IT eszközökkel támogatja (mobil app), hogy Te abból élj, hogy kiadod az autót "közhasználtra" pénzért természetesen, ami fedezi a részleteket is. Ezt csak segítik azok a városok, ahol bizonyos napokon tiltják, hogy a belvárosba olyan autó hajtson be, melyben csupán 1 fő utazik.

Vagy Facebook, Linkedin példája: A legnagyobb tartalom szolgáltatók, miközben ők maguk nem állítanak elő saját tartalmat :) Airbnb? A legkiterjedtebb ingatlan hálózat a világon. ám saját ingatlanjuk száma NULLA.

Eddig okés, akkor tehát Digitális Transzformáció = technikai újdonságok és sok sok informatika?

Távolról szemlélve úgy tűnhet. :)  Ami biztos, hogy ez nem egy csomag, amit megveszel és készen vagy egy életre. Ez ugyanis egy komoly, több lépcsős folyamat, melynek a konkrét célja, hogy a megváltozott ügyfél igényeket ki tudd szolgálni (lásd Z generáció), méghozzá extra gyorsan. Általánosságban kezd igaz lenni, hogy az ügyfeleink többet akarnak, mint amit adni tudunk és gyorsabban változnak az igényeik is, mint ahogy mi tudjuk változtatni a rögzült céges üzleti folyamatainkat.

De meg kell próbálni, mert a Digitális Transzformáció maga a túlélés, amit azért csinálunk, hogy legyen hely az ügyfeleink fejében számunkra a jövőben is!

A következő részben pedig jöhetnek a konkrét lépések.

 

  Pedro

https://www.youtube.com/pedro-digitalis_transzformacio

http://www.linkedin.com/in/peter-szekrenyi-pedro  

 

 

future.jpeg

süti beállítások módosítása