Digitális átalakulás

Digitális átalakulás

Szakmák Jövője sorozat 1. rész - Nánási Pál fotóművésszel

2021. március 24. - Pedro78

nanasipal.jpg

De miért foglalkozunk a szakmák jövőjével, mint szoftverfejlesztő cég?

Akkor tudunk korszerű és hatékony szoftvereket tervezni és fejleszteni, ha folyamatosan digitális előnyben vagyunk.

Így született szakmai vezetőnk, Pedro oktató csatornája is.

Büszkén mutatjuk be "A SZAKMÁK JÖVŐJE" című sorozat első részét, amiben Nánási Pál fotóművész a partner.

Szakmák Jövője 1.

 

A szakmák jövője beszélgetés kivonatát itt olvashatod:

 

Nánási Pál fotóművésszel beszélgetett Pedro a Digitális Transzformáció Hírnöke.

A Szakmák jövője című sorozat első részeként létrejött jó hangulatú találkozón sok izgalmas téma előkerült.

Megismertük „Pali” szakmai életútját, karrierjének kevéssé ismert állomásait. Beszélt a gyerekként szerzett meghatározó benyomásokról, amit belsőépítész édesapja hobbi fotólaborjának megismerése jelentett számára.

Első amatőr munkájáról, ami tizenévesen egy Zoltán Erika koncert fotózása volt.
Szó esett tanulmányairól. A faipari szakközépiskola elvégzése, érettségi és katonáskodás után eltöltött angliai évekről, ahol több iskolában is képezte magát és hasznos, gyakorlatorientált ismeretekkel felvértezve tért haza 1999-ben.

Itthon pedig már nem sokat kellett várnia az első sajtófotós megkeresésre.

Pedro a fényképezés jelenéről és közeljövőjéről is kérdezte Palit,

aki beszélt arról, hogy a mobiltechnológia mennyire átrajzolta a piacot. Bár nem számít radikális változásokra a
következő években, az látható, hogy a gyors fejlődés mindenképpen pozitívan hathat a kreativitásra, a mobiltelefonok új lehetőségeket nyithatnak, korábban bonyolult, nagy költséggel és technikai előkészítéssel igénylő fényképezési problémák válnak egyszerűbbé.
Ugyanakkor a profi vonal is megmarad, de szűkebb kör fogja használni.

Kiderült, hogy Pali lelkes híve és nagy támogatója a technikai újításoknak a fényképezésben is.

Semmiképpen sem érzi károsnak azt, hogy a régi, hagyományos technika helyét folyamatosan átveszi a digitális fotózás és a mobiltechnika. Bár egyelőre a nagyobb volumenű vagy nagyobb technikai apparátust igénylő munkáknál, pl. óriásplakát-kampány esetén, az okos-telefon még nem nyújt megfelelő megoldást, elképzelhetőnek tartja, hogy
ezen a téren is változás lesz.

Szó esett a közösségi média szerepéről, mely a fotós szakma átalakulását is magával hozza.
Ez egyrészt azt jelenti, hogy a papíralapú magazinok idővel eltűnnek vagy szerepük minimális lesz és ezáltal ezen a téren a fényképészeti megrendelések erősen lecsökkennek. Ugyanakkor az új felületek előtérbe kerülésével szélesednek a lehetőségek. A vizualitás még nagyobb szerephez jut a kommunikációban, az igények pedig folyamatosan nőnek a látványelemekkel kapcsolatban.

Új felületek lesznek, ahol az influenszerek sokkal nagyobb tömegeket tudnak megszólítani akár képeken, fotókon keresztül. Több látásmód és szemszög fogja a fotózást gazdagítani és fejleszteni. Pali szerint a szélesre tárt világ, a nagyobb lehetőségek, a fotókat készítők számának növekedése, a könnyebben hozzáférhető csúcstechnika a szakma javára fog válni.

A tehetség könnyebben észrevehető, a portéka, a fotó könnyebben eladható lesz, ugyanakkor az igényesség továbbra is fontos marad, sőt szerepe még nőni fog.

A fotótechnika fejlődése mindenképpen hasznos dolog Pali szerint. Van a szakmájában jövőkép.

Ahogy a képek megörökítésének történetében hatalmas lépést jelentett a kémiai módszereket alkalmazó
fotográfia a festészethez képest, hiszen jelentősen lerövidítette a kép elkészültének idejét, úgy válnak egyre praktikusabbá az új mobileszközök, melyek megkönnyítenek fotózási gyakorlatot, például egy mai okos-telefon optikájának praktikus alkalmazásával más szemszögből is lehetségessé válik egy adott kép elkészítése.

A szoftver, a robotizáltság valószínűleg nem fogja tudni teljes mértékben átvenni az ember szerepét – hiszen az emberi érzelmek, gondolatok kifejezéséhez és közvetítéséhez fotósra, fotóművészre szükség lesz mindenkor.

Nánási Pál úgy látja, a fényképész szakma jó állapotban van és szép jövő előtt áll. Jó kor ez a mostani ehhez a szakmához, ezért mindenkit bátorít, hogy fotózzon, merüljön el a szakma rejtelmeiben.

Nem kell tehát félni az új technikáktól és eszközöktől, mert azok segítik és nem gátolják az alkotást. Új ötletekhez, új látásmódhoz adnak mankót.

Az emberi tényezők, a tehetség szerepét ez nem fogja háttérbe szorítani.

A szakmák jövője sorozat következő részeiben a nyelv tanulás és a DJ szakma érdekességeiről lesz szó.

Tartsatok velünk. Iratkozzatok fel csatornánkra. ITT

Merksz Annamária - Angie
PR Manager
Amtech Rendszerház

A bejegyzés trackback címe:

https://digital-transformation.blog.hu/api/trackback/id/tr716476420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása